Technikás technofóbok

A TÁRSADALMI BAJOK FORRÁSAI

45. § A fent jelzett tünetek bármely társadalomban előfordulhatnak, de a modern ipari társadalomban nagy arányban vannak jelen. Nem mi leszünk az elsők, akik megjegyzik: úgy tűnik, hogy a világ megőrült. Ezek a dolgok az emberi társadalmak számára nem normálisak. Jó okunk van azt hinni, hogy a primitív emberek kevesebb stressztől és frusztrációtól szenvedtek, miközben életükkel jobban meg voltak elégedve, mint a modern emberek. Természetesen tény, hogy nem minden volt jó és szép a primitív társadalmakban. Az ausztrál őslakók körében általános szokás volt a nők megerőszakolása, az amerikai indián törzsek körében pedig a transzszexualitás volt meglehetősen hétköznapi. De mégis úgy tűnik, hogy ÁLTALÁNOSSÁGBAN a megelőző pontokban felsorolt gondok sokkal kevésbé voltak elterjedtek a primitív népek között, mint a modern társadalomban.

46. § A modern társadalom szociális és lélektani bajait annak a ténynek tulajdonítjuk, hogy a társadalom megköveteli az emberektől, hogy az emberi faj kialakulása során jellemzőtől szélsőségesen eltérő feltételek mellett éljen, és hogy az emberi faj által a korai viszonyoknak megfelelően kifejlesztett viselkedésmintákkal ellentétesen viselkedjen. Az általunk eddig leírtakból nyilvánvaló, hogy az akarati folyamat helyes átélésének hiányát tartjuk a legfontosabb elemének annak az abnormális helyzetnek, amelynek a modern társadalom kiteszi az embereket. De nem ez az egyetlen. Mielőtt az akarati folyamat megtörésével, mint a társadalmi bajok egyik forrásával kezdenénk foglalkozni, át kell tekintenünk az egyéb ilyen forrásokat is.

47. § A modern ipari társadalom abnormális viszonyai között találjuk a rendkívül nagy népsűrűséget, a természettől való elszigetelődést, a társadalmi változások rendkívüli gyorsaságát, és a természetes kisközösségek – mint a nagycsalád, a falu vagy a törzs – összeomlását.

48. § Köztudott, hogy a zsúfoltság növeli a stresszt és az agressziót. A zsúfoltság mai foka és a természettől való elszigetelődés a technológiai fejlődés következménye. Az összes, ipari forradalom előtti társadalom jellemzően mezőgazdasági jellegű volt. Az ipari forradalom jelentősen növelte a városok méretét és a bennük élő lakosság arányát, továbbá a modern mezőgazdasági technológia lehetővé tette, hogy a Föld minden korábbinál sűrűbb népességet tartson el. (A technológia ugyanakkor súlyosbítja a zsúfoltság hatásait, mivel megnövelt hatású, bomlasztó eszközöket ad az ember kezébe. Például zajkeltő eszközök sokaságát: benzines fűnyírók, rádiók, motorkerékpárok stb. Ha ezen eszközök használatát nem korlátozzuk, a békére és csendre vágyó emberek frusztráltak lesznek a zajtól. Ha korlátozzuk a használatukat, a használók lesznek frusztráltak a korlátozás miatt. De ha ezeket az eszközöket sosem találták volna fel, nem lenne miattuk összetűzés és frusztráció sem.)

49. § A primitív társadalmak számára a természeti környezet (amely általában csak lassan változik) állandó rendszert és ez által biztonságérzetet nyújtott. A modern világban sokkal inkább az emberi társadalom uralkodik a természet felett, és a modern társadalom a technológiai változás következtében nagyon gyorsan változik. Ezért nem létezik egy állandó rendszer.

50. § A konzervatívok bolondok: a hagyományos értékek eltűnése miatt nyafognak, mégis lelkesen támogatják a technológiai fejlődést és gazdasági növekedést. Nyilvánvalóan fel sem ötlik bennük, hogy nem lehet a társadalomban gyors, drasztikus technológiai és gazdasági változást végigvinni a társadalom minden részének gyors megváltozása nélkül, és hogy az ilyen gyors változások nyilvánvalóan eltörlik a hagyományos értékeket.

51. § A hagyományos értékek megszűnése bizonyos mértékben maga után vonja azon kötelékek megszűnését, amelyek összetartják a hagyományos kis társadalmi csoportokat. A kis társadalmi csoportok felbomlását elősegíti az a tény, hogy a modern feltételek gyakran lehetővé vagy kötelezővé teszik az egyéneknek, hogy elköltözzenek, elszakadva saját közösségeiktől. Fentieken túl, egy technológiai társadalom SZÜKSÉGSZERŰEN gyengíti a családi kötelékeket és helyi közösségeket, ha hatékony működése azt megköveteli. A modern társadalomban az egyénnek elsősorban a rendszerhez kell lojálisnak lennie, és csak másodsorban a kisközösséghez, mivel ha a kisközösségek belső lojalitása erősebb lenne a rendszer iránti lojalitásnál, az ilyen közösségek a saját hasznukat keresnék a rendszer kárára. 

52. § Tételezzük fel, hogy egy közhivatalnok vagy vezérigazgató az unokaöccsét, a barátját vagy a hitsorsosát nevezi ki egy beosztásba egy olyan személy helyett, aki megfelelőbb lenne arra a munkára. Ezzel a személyes lojalitását a rendszer iránti lojalitása elé helyezte, amely „nepotizmus” vagy „diszkrimináció” – mindkettő szörnyű bűn a modern társadalomban. Az olyan leendő ipari társadalmak, amelyek gyengén teljesítenek a személyi vagy helyi lojalitás társadalmi lojalitás alá való rendelésében, rendszerint igen eredménytelenek. (Lásd Latin-Amerikát.) Ezért egy fejlett ipari társadalom csak kiherélt, megszelídített és a rendszer eszközévé alakított kisközösségeket tűr meg. [7]

53. § A zsúfoltság, a gyors változások és a közösségek felbomlása széles körben ismert forrásai a társadalom bajainak. De nem hisszük, hogy elegendőek a bajok akkora mértékéhez, amelyet manapság láthatunk.

54. § Néhány iparosodás előtti város hatalmas és zsúfolt volt, mégsem tűnik úgy, hogy lakóik olyan mértékben szenvedtek volna lelki bajoktól, mint a modern emberek. Amerikában manapság is vannak nem zsúfolt, vidéki területek, ahol a városi területekhez hasonló bajokat találunk, bár azok kevésbé súlyosak. Emiatt a zsúfoltság nem lehet a döntő tényező.

55. § A XIX. század során az amerikai határvidék peremén a lakosság mobilitása valószínűleg legalább olyan mértékben bomlasztotta szét a nagycsaládokat és kisközösségeket, mint ahogy az ma történik. Valójában azonban sok nukleáris család saját elhatározásból élt elszigeteltségben, szomszédok nélkül, semmilyen közösséghez sem tartozva, és mégsem tűnik úgy, hogy ebből bajuk származott volna.

56. § Ezen kívül az amerikai határvidék társadalmi változása nagyon gyors és mély volt. Lehet, hogy valaki egy kunyhóban született, távol a törvényektől és rendtől, és leginkább vadhúson élt. Aztán ahogy felnőtt, állandó munkája lett és hatékony igazságszolgáltatással bíró, rendezett közösségben élt. Ez mélyebb változás volt, mint ami egy modern személy életében általában megtörténhet, és mégsem tűnik úgy, hogy lelki bajokhoz vezetett volna. Valójában a XIX. századi amerikai társadalomnak optimista és magabiztos hangulata volt, teljesen más, mint napjaink társadalmának.[8]

57. § A különbség szerintünk annyi, hogy a modern ember úgy érezheti (nagyrészt joggal), hogy a változásokat RÁERŐLTETIK, míg a XIX. század határvidéki embere úgy érezhette (nagyrészt szintén joggal), hogy ő maga, saját akaratából változtatott az életén. Azaz a pionír letelepedett az általa választott földön és ott saját erőből farmot épített. Abban az időben egy egész megyének legfeljebb néhány száz lakosa lehetett, ami egy sokkal jobban elszigetelt és önálló egység volt, mint egy mai modern megye. Így a pionír farmer egy viszonylag kis csoport tagjaként vett részt egy új, rendezett közösség kialakításában. Jó okkal kérdezhetnénk, hogy ennek a közösségnek a létrehozása előrelépés volt-e, de mindenesetre kielégítette a pionír akarati folyamat átélésére való igényét.

58. § Be lehetne mutatni más, gyors változáson átesett és/vagy szoros közösségi kötelékeket nélkülöző, de a mai társadalmakra jellemző jelentős magatartási elfajzásoktól mentes társadalmak példáit is. Fenntartjuk, hogy a társadalmi és lelki bajok legfontosabb oka az a tény, hogy az embereknek nincs elég lehetőségük rendesen átélni az akarati folyamatot. Nem állítjuk, hogy a modern társadalom az egyetlen, ahol az akarati folyamat megszakadt. Valószínűleg a legtöbb, ha nem minden civilizált társadalom kisebb vagy nagyobb mértékben gátolja az akarati folyamatot. De a modern ipari társadalomban a baj kifejezetten akuttá vált. A baloldaliság, legalábbis jelen (a XX. század középső és utolsó részében) formájában, az akarati folyamat akadályozásának egyik tünete. 

AZ AKARATI FOLYAMAT

 33. § Az emberi lényeknek (feltehetően biológiai alapú) szükségük van valamire, amit „akarati folyamatnak” fogunk nevezni, és ami szoros kapcsolatban van a hatalomvággyal (amelyet széles körben elismernek), de nem teljesen ugyanazt jelenti. Az akarati folyamat négy elemből áll. A három legalapvetőbb elemet célnak, erőfeszítésnek és a cél elérésnek nevezzük. (Mindenkinek szüksége van célokra, amelyek eléréséhez erőfeszítést kell tenni, illetve szükség van legalább néhány cél elérésére.) A negyedik elemet sokkal nehezebb azonosítani, és lehet, hogy nem is mindenkinek szükséges. Önállóságnak fogjuk nevezni, és a későbbiekben megvitatjuk (42-44. §).

 34. § Tegyük fel, hogy egy ember bármit megszerezhet, csak kívánnia kell azt. Ennek az embernek van hatalma, de súlyos lelki gondokkal fog szembesülni. Először nagyon élvezi a helyzetét, majd egyre erősebben unatkozni fog és demoralizálódik. Végül klinikai depresszióba esik. A történelem tanulsága szerint a tétlen arisztokrácia hajlamos a dekadenciára. Ez persze nem áll a harcoló arisztokráciára, amelynek meg kellett küzdeni a hatalmáért. De a tétlen és védett arisztokratáknak, akiknek nincs szükségük gyakorlatozásra, általában unottak, hedonisztikusak és demoralizáltak, még akkor is, ha van hatalmuk. Ezek szerint a hatalom önmagában nem elegendő. Kell lennie olyan célnak, amelynek elérése érdekében a hatalmat gyakorolni kell.

35. § Mindenkinek vannak céljai, ha más nem, a létfenntartáshoz szükséges testi szükségletek megszerzése kielégítése: élelem, víz, valamilyen ruházat és hajlék, ha azt az éghajlat szükségessé teszi. De a tétlen arisztokrata ezeket a szükségleteit erőfeszítés nélkül megszerzi kielégíti. Innen ered unalma és demoralizáltsága.

36. § A fontos célok kitűzésének elmaradása halálhoz vezet, ha a célok a testi szükségletek kielégítése voltak, illetve frusztrációhoz, ha a célok kitűzésének elmaradása összeegyeztethető a túléléssel. A célok elérésének egész életen át tartó folyamatos kudarca kishitűséghez, alacsony önbecsüléshez vagy depresszióhoz vezet.

37. § Ezért, hogy elkerülje a súlyos lelki gondokat, az emberi lénynek szüksége van olyan célokra, amelyek eléréséhez erőfeszítéseket kell tennie, illetve a célok elérésében bizonyos fokú sikerre is szüksége van.

 PÓTCSELEKVÉSEK 

38. § De nem minden tétlen arisztokrata válik unottá és demoralizálttá. Például Hirohitó [japán] császár ahelyett, hogy dekadens hedonizmusba merült volna, elismert tengerbiológussá képezte magát. Ha az embernek nem kell megerőltetnie magát testi szükségleteinek kielégítése céljából, gyakran mesterséges célokat tűz ki maga elé. A legtöbb esetben ezeket a célokat ugyanolyan energiával és érzelemmel kergeti, mint amilyennel azt a testi szükségletei kielégítése érdekében tenné.  Ezért volt a Római Birodalom arisztokratáinak igényük irodalomra, pár évszázaddal ezelőtt sok európai arisztokrata hatalmas időt és energiát fektetett a vadászatba, noha nyilvánvalóan nem volt szükségük az így szerzett húsra, más arisztokraták gazdagságuk alapos kimutatásával versengtek a társadalmi státuszért, és kevesek, mint például Hirohitó, a tudomány felé fordultak.

39. § A „pótcselekvés” kifejezést olyan cselekmény leírására használjuk, amely olyan mesterséges cél elérésére irányul, amelyet az emberek önmaguknak tűztek ki, pusztán azért, hogy legyen valami célja a tevékenységüknek, vagy mondhatjuk úgy is, pusztán azért a „megelégedettség”-érzetért teszik, amelyet a cél felé törekvés okoz. A pótcselekvés azonosításának ökölszabálya a következő. Ha egy adott személy sok időt és energiát fektet X cél elérésébe, tegyük fel az alábbi kérdést: ha ideje és energiája nagy részét biológiai szükségleteinek kielégítésére kellene fordítania, és ha ez a cselekvés testi és szellemi képességeinek sokféle és érdekes módon való használatát követelné meg, vajon súlyos hátrányként élné meg, ha nem tudná az X célt elérni? Ha a válasz nem, akkor a személy X cél elérése érdekében kifejtett cselekvése pótcselekvés. Hirohitó tengerbiológiai tanulmányai egyértelműen pótcselekvésnek tekinthetők, mivel teljesen nyilvánvaló, hogy ha létfeltételeinek biztosítása érdekében kellett volna érdekes, nem tudományos munkát végeznie, nem érezte volna hátrányát annak, ha nem tudott volna meg semmit sem a tengeri állatok anatómiájáról és életfolyamatairól. Másrészt viszont (például) a szex és szerelem keresése nem pótcselekvés, mivel a legtöbb ember – még ha létük egyébként kielégítő is – hiányát érezné, ha életét úgy kellene leélnie, hogy sosem volt kapcsolata egy ellenkező nemű emberrel. (Ugyanakkor a szükségleten felüli mennyiségű szexualitás lehet pótcselekvés.)

40. § A modern ipari társadalmakban csak minimális erőfeszítést kell tenni a testi szükségletek kielégítése érdekében. Elegendő egy kevés technikai képzettséget adó tanfolyamot elvégezni, időben munkába járni, és ott a munkahely megtartásához szükséges lehető legkevesebb erőkifejtéssel dolgozni. Az egyetlen feltétel a szerény mértékű intelligencia, de mindenekelőtt egyszerűen az ENGEDELMESSÉG. Ha valaki rendelkezik a fentiekkel, a társadalom a bölcsőtől a sírig gondját viseli. (Természetesen vannak olyan létminimum alatt élők, akiknek nincs biztosítva a testi szükségletük sem, de jelen esetben a társadalom fősodráról beszélünk.) Ezért nem meglepő, hogy a modern társadalom tele van pótcselekvésekkel. Ilyen a tudományos munka, a sporttevékenység, a humanitárius munka, a művészi és irodalmi tevékenység, a vállalati szamárlétra mászása, a pénz- és anyagi javak halmozása, messze túl azon a ponton, hogy azok bármilyen többlet testi kielégülést adhatnának, illetve a társadalmi tevékenységek, ha azok olyan célokat fogalmaznak meg, amelyek személyesen a résztvevőnek nem fontosak, mint annak a fehér aktivistának az esetében, aki a nem fehér kisebbségek jogaiért harcol. A fentiek nem mindig TISZTÁN pótcselekvések, mivel sok embert részben motiválhatnak a szükségletei, semmint valamilyen elérendő cél létének szükségessége. A tudományos munkát az elismertség igénye, a művészeket az érzések kifejezésének igénye, a harcos társadalmi munkást a rosszindulata részben motiválhatja. De a legtöbb ilyen célt kergető számára ezek a tevékenységek nagyrészt pótcselekvések. Például a legtöbb tudós valószínűleg egyetértene abban, hogy a munkájuk után érzett „megelégedettség” sokkal fontosabb, mint az érte járó pénz és elismertség.

41. § A legtöbb, hacsak nem minden ember számára a pótcselekvés kevésbé kielégítő, mint a valódi célok űzése (ezért van, hogy az emberek még akkor is célokat akarnak elérni, ha egyébként akarati folyamatuk már kiteljesedett). Ezt a tényt jelzi, hogy sok vagy több esetben a pótcselekvést végző emberek soha sem elégedettek, soha sem nyugodnak meg. Ezért törekszik folyamatosan a pénzhalmozó egyre nagyobb és nagyobb gazdagságra. A tudós alig oldott meg egy kérdést, máris a következőn dolgozik. A hosszútávfutó mindig messzebbre és gyorsabban akar elfutni. Sokan, akik pótcselekvéseket művelnek, azt mondják, hogy sokkal nagyobb megelégedettséget éreznek az ilyen cselekvésektől, mint a biológiai szükségleteik kielégítése érdekében végzett, „földhözragadt” tevékenységektől, de ez csak annak köszönhető, hogy társadalmunkban a biológiai szükségletek kielégítéséhez szükséges erőfeszítés mértéke jelentéktelenné vált. Még fontosabb, hogy társadalmunkban az emberek biológiai szükségleteiket nem ÖNÁLLÓAN, hanem a hatalmas társadalmi gépezet alkatrészeként elégíthetik ki. Ezzel szemben pótcselekvéseik végzése során az embereknek általában jóval nagyobb önállóságuk van.

ÖNÁLLÓSÁG

 42. § Az önállóság, mint az akarati folyamat része, nem szükséges minden egyén számára. Azonban céljaik üldözése során a legtöbb embernek szüksége van kisebb vagy nagyobb fokú önállóságra. Az erőfeszítést saját elhatározásból kell elkezdeniük, és annak saját irányításuk és ellenőrzésük alatt kell állnia. Ennek ellenére a legtöbb embernek, mint egyénnek nem kell gyakorolnia a kezdeményezést, irányítást és ellenőrzést. Általában elegendő, hogy egy KIS csoport tagjaként tevékenykedjen.  Ezért ha fél tucat ember megállapodik egy célban és sikeres, közös erőfeszítést tesznek annak elérésére, akarati folyamat iránti igényük kielégül. Azonban ha fentről érkező, szigorú utasítások alapján dolgoznak, amelyek nem hagynak lehetőséget önálló döntésre vagy kezdeményezésre, akarati folyamatra való igényük nem elégül ki. Ugyanez igaz akkor, ha a döntéseket közösen hozzák meg, de a döntéshozó csoport olyan hatalmas, hogy az egyes egyén szerepe benne elhanyagolható. [5]

43. § Tény, hogy néhány egyénnek látszólag alig van szüksége önállóságra. Még hatalomvágyuk is gyenge, vagy kielégül azzal, hogy azonosítják magukat egy erős szervezettel, amelynek tagjai. És vannak a nem gondolkodó, állatias típusok, akik látszólag a hatalom tiszta fizikai érzetétől kielégülnek (a jó harcos katona, akit a hatalom érzetével a kiképzés során szerzett harci képességei töltenek el, amelyeket teljes elégedettséggel használ, felettesei parancsainak vakon engedelmeskedve).

44. § De a legtöbb ember számára az akarati folyamaton keresztül történik a célkitűzés, az ÖNÁLLÓ erőfeszítés és a cél elérése, ami önbizalmat, magabiztosságot és hatalomérzetet kelt. Ha valakinek nincs megfelelő lehetősége, hogy átélje az akarati folyamatot, annak következményei (a személyiség és az akarati folyamat megtörése módjának függvényében) az unottság, a demoralizáltság, az alacsony önbecsülés, alsóbbrendűségi érzet, kishitűség, depresszió, idegesség, telhetetlen hedonizmus, abnormális szexuális magatartás, alvászavarok, evészavarok stb. lesznek. [6]

Theodore Kaczynski

Az ipari társadalom és jövője

BEVEZETÉS

 1. § Az ipari forradalom és annak következményei katasztrofálisak lettek az emberi fajra. Nekünk, akik az úgynevezett „fejlett” országokban élünk, várható élettartamunkat jelentősen meghosszabbította, de a társadalmat destabilizálta, az életet beteljesíthetetlenné tette, emberi lényeket vetett megaláztatásba, széleskörű lelki szenvedést okozott (a harmadik világban testi szenvedést is) és komolyan károsította a természeti környezetet. A folyamatos technológiai fejlődés rontani fog a helyzeten. Valószínűleg még nagyobb megaláztatást okoz az emberi lényeknek és még nagyobb károkat okoz a környezetnek, még nagyobb társadalmi törésekhez és lelki szenvedéshez vezet, és elképzelhető, hogy még a „fejlett” országokban is növekvő testi szenvedéseket okoz.

2. § Az ipari-technológiai rendszer vagy túlél, vagy összeomlik. Ha túlél, LEHETSÉGES, hogy a testi és lelki szenvedés végül alacsony fokú lesz, de csak egy hosszú és nagyon fájdalmas átalakulási időszakot követően, és csak olyan áron, ami az emberi lényeket és egyéb élő szervezeteket ipari termékekké és a társadalmi gépezet puszta fogaskerekévé silányítja. Azonban ha a rendszer túlél, annak következményei elkerülhetetlenek lesznek: nem lehet a rendszert úgy megreformálni vagy átalakítani, amely megakadályozná, hogy a továbbiakban az embereket megfosszák méltóságuktól és önállóságuktól.

3. § Ha a rendszer összeomlik, annak következményei nagyon fájdalmasak lesznek. Azonban minél nagyobbra nő a rendszer, annál pusztítóbb lesz összeomlásának eredménye, ezért ha össze akar omlani, inkább előbb tegye, mint később.

4. § Ennél fogva forradalmat javasolunk az ipari rendszer ellen. Ez a forradalom erőszakos vagy erőszakmentes is lehet – lehet, hogy hirtelen történik meg, de lehet egy évtizedekig tartó, viszonylag fokozatos folyamat is. Ezt nem jósolhatjuk meg. De meghatározhatunk nagy általánosságban olyan intézkedéseket, amelyeket az ipari rendszer ellenzői bevezethetnek annak érdekében, hogy a fennálló társadalmi rend elleni forradalmat előkészítsék. Ez nem egy POLITIKAI forradalom. A célja nem kormányok, hanem a jelenlegi társadalom gazdasági és technológiai alapjainak eltávolítása.

5. § Ebben a fejezetben az ipari-technológiai rendszer által gerjesztett negatív fejlemények közül csak néhánynak szentelünk figyelmet. Más fejleményeket csak röviden említünk, vagy egyenesen kihagyunk. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ezeket a fejleményeket nem tartjuk fontosnak. Gyakorlati okokból olyan területekre kell irányítani mondandónkat, amelyek nem kaptak elég közfigyelmet, vagy amellyel kapcsolatosan valami újat kívánunk mondani. Például, mivel léteznek igen jól fejlett környezet- és vadvédelmi mozgalmak, kevés szó esik a környezetszennyezésről, vagy a természetpusztításról, noha ezeket is rendkívül fontosnak tarjuk.

A MODERN BALOLDALISÁG LÉLEKTANA

6. § Majdnem mindenki egyetért abban, hogy egy mély válságban lévő társadalomban élünk. Világunk őrültségének egyik legelterjedtebb megjelenési formája a baloldaliság, ezért a baloldaliság lélektanának megvitatása általános bevezetőként szolgálhat a modern társadalom gondjainak megvitatásához.

7. § De mi is a baloldaliság? A XX. század első felében a baloldaliságot gyakorlatilag a szocializmussal lehetett azonosítani. Manapság a mozgalom szétaprózódott, és nem világos, hogy kit lehet ténylegesen baloldalinak nevezni. Amikor ebben a fejezetben baloldaliakról beszélünk, lényegében a szocialistákra, kollektivistákra, „politikailag korrekt” típusokra, feministákra, meleg és mozgássérült aktivistákra, állatvédő aktivistákra és hasonlókra gondolunk. De nem mindenki baloldali, aki a fenti mozgalmakban részt vesz. Amikor megpróbáljuk megvitatni a baloldaliság kérdését, nem mozgalomként vagy ideológiaként, hanem inkább lélektani jelenségként, vagy inkább hasonló jelenségek együtteseként vizsgáljuk azt. Így az, hogy mit gondolunk „baloldaliságnak”, sokkal világosabban ki fog derülni a baloldal lélektanáról szóló gondolatainkból. (Lásd még: 227-230. §)

8. § Ennek ellenére, a baloldaliságról vallott elképzelésünk jóval kevésbé lesz olyan világos, mint ahogy szeretnénk, de úgy tűnik, erre nincs orvosság.  Mindössze durva és közelítő módon próbáljuk meg jelezni azt a kettő lélektani jelenséget, amelyek véleményünk szerint a modern baloldaliság fő mozgatórugói. Semmiképpen sem állítjuk, hogy tudjuk a TELJES igazságot a baloldali lélektanról. Ugyanakkor leírásunk csak a modern baloldaliságra terjed ki. Nyitva hagyjuk annak kérdését, hogy leírásunk kiterjeszthető-e a XIX. és korai XX. századi baloldaliakra.

9. § Azt a kettő lélektani jelenséget, amelyek a modern baloldaliságot jellemzik „kisebbrendűségi érzésnek” és túlszocializáltságnak” nevezzük. A kisebbrendűségi érzés a teljes modern baloldalra jellemző, míg a túlszocializáltság csak annak bizonyos részére, amely rész azonban igen befolyásos.

A KISEBBRENDŰSÉGI ÉRZÉS

 10. § A „kisebbrendűségi érzésen” nem csak annak konkrét érzetét, hanem a hasonló érzelmek teljes spektrumát is értjük: alacsony önbecsülés, tehetetlenségérzet, depressziós jelenségek, kishitűség, bűntudat, önutálat stb. Úgy véljük, hogy a modern baloldaliak hajlamosak ilyen érzelmekre (többé vagy kevésbé elnyomva azokat) és ezek az érzelmek meghatározóak a modern baloldal irányultságának meghatározásában.

11. § Amikor valaki majdnem minden róla szóló (vagy olyan csoportokról szóló, amelyekkel azonosulni tud) véleményt lekicsinylőnek vél, úgy gondoljuk, hogy kisebbrendűségi érzése vagy alacsony önbecsülése van. Ez a tendencia jól látható a kisebbségi jogi aktivisták körében, akár az általuk védeni kívánt kisebbséghez tartoznak, akár nem. Túlérzékenyek a kisebbségeket megnevező szóra, vagy bármire, amit az adott kisebbségre mondanak. Az olyan szavak, mint a „néger”, a „keleti”, a „nyomorék” vagy a „csibe” használata egy afrikai, egy ázsiai egy mozgáskorlátozott vagy egy nő esetén eredetileg semmilyen lealacsonyító mellékjelentéssel nem bírtak. A „tyúk” vagy „csibe” pusztán a nőnemű megfelelői voltak a „faszi”, a „krapek” vagy a „pasas” szavaknak. A negatív mellékjelentéseket maguk az aktivisták ragasztották a szavakhoz. Néhány állatvédő aktivista odáig jutott, hogy elutasítja a „háziállat” szó használatát és helyette az „állattárs” használatát javasolja. A baloldali antropológusok is messzire mentek annak érdekében, nehogy bármi olyasmit mondjanak a primitív népekről, amely vélhetően negatív színben tüntetné fel azokat. Ezért a „primitív” helyett a „nemtanult” szót akarják használni. Szinte paranoid módon tartanak bármitől, amiből úgy tűnne, hogy bármilyen primitív kultúrát alsóbbrendűnek tartanak a miénknél. (Nem arra kívánunk itt célozni, hogy a primitív kultúrák VALÓBAN alsóbbrendűek. Pusztán a baloldali antropológusok túlérzékenységére szeretnénk rámutatni.)

12. § Akik a leginkább érzékenyek a „politikailag inkorrekt” szóhasználatra, azok nem az átlagos fekete gettólakók, ázsiai bevándorlók, megerőszakolt nők vagy mozgáskorlátozott személyek, hanem az olyan aktivisták, akik még csak nem is tartoznak egyik „elnyomott” csoporthoz sem, sőt társadalmilag kivételezett rétegből származnak. A politikai korrektség erős bástyái az egyetemi professzorok, akiknek biztos állásuk és kényelmes fizetésük van, és többségük közép-, vagy felsőközép osztálybéli családból származó, heteroszexuális fehér férfi.

13. § Sok baloldali mélyen azonosul az olyan csoportok gondjaival, amelyekről olyan kép alakult ki, hogy gyengék (nők), legyőzöttek (amerikai indiánok), elnyomottak (homoszexuálisok) vagy más módon alsóbbrendűek. A baloldaliak maguk vélik úgy, hogy ezek a csoportok alsóbbrendűek. Soha nem vallanák be maguknak, hogy ilyen érzéseik vannak, de ez pontosan azért van így, mert igenis alsóbbrendűnek látják ezeket a csoportokat, amelyeket saját gondjaikkal azonosítanak. (Nem azt akarjuk sugallni, hogy a nők, az indiánok stb. VALÓBAN alsóbbrendűek, csak a baloldal lélektanára akarunk rámutatni.)

14. § A feministák kétségbeesett idegességgel próbálják bizonyítani, hogy a nők vannak olyan erősek és ügyesek, mint a férfiak. Nyilvánvalóan az a félelem hajtja őket, hogy a nők talán NEM is lehetnek olyan erősek és ügyesek, mint a férfiak.

15. § A baloldaliak hajlamosak utálni bármit, amely erősnek, jónak és sikeresnek tűnik. Utálják az USA-t, a nyugati civilizációt, utálják a fehér férfiakat, utálják a józan ítélőképességet. Az okok, amelyek miatt a baloldaliak utálják a nyugatot stb., egyértelműen nincsenek összefüggésben valódi motivációikkal. Azt MONDJÁK, azért utálják a nyugatot, mert az háborúpárti, imperialista, szexista, etnocentrikus és így tovább, de ha ezek a hiányosságok szocialista országokban, vagy primitív kultúrákban tűnnek fel, a baloldaliak kifogásokat találnak, vagy legjobb esetben VONAKODVA elismerik a jelenséget, de egyből NAGY LELKESEDÉSSEL (és gyakran erősen eltúlozva) rámutatnak arra, hogy ezek a jelenségek hol találhatóak meg a nyugati világban is. Így nyilvánvaló, hogy egy baloldali számára ezek a hiányosságok nem az USA és a nyugati világ utálatának valódi okai. Azért utálja az USA-t és a nyugatot, mert azok erősek és sikeresek.

16. § Az olyan szavak, mint a „magabiztosság”, az „önbizalom”, a „kezdeményezés”, a „vállalkozás”, az „optimizmus” stb. kis szerepet kapnak a liberális és a baloldali szótárakban. Egy baloldali antiindividualista és kollektivista. Azt akarja, hogy a társadalom oldja meg mindenki gondját, biztosítsa mindenki szükségleteit és elégítse ki mindenki igényeit. Nem az a fajta ember, aki rendelkezik a képességeibe vetett akkora önbizalommal, amelynek segítségével megoldhatja gondjait és kielégítheti igényeit. Egy baloldali a versenyhez is antagonisztikusan áll hozzá, mivel mélyen magában vesztesnek érzi magát.

17. § A modern baloldali értelmiségiek által kedvelt művészeti formák hajlamosak az aljasságra, a kudarcra és kétségbeesésre összpontosítani, vagy tobzódó hangot ütnek meg, eldobva minden értelmi kontrolt, mintha nem lenne remény semmit se racionális számítások alapján megvalósítani, és minden, ami megmarad, elmerülhet a pillanat érzékiségében.

18. § A modern baloldali filozófusok hajlamosak figyelmen kívül hagyni az értelmet, a tudományosságot, az objektív valóságot, és azt bizonygatják, hogy minden kulturálisan relatív. Tény, hogy bárki feltehet komoly kérdéseket a tudományos ismeretek alapjairól és arról, hogy az objektív valóságot – ha egyáltalán létezik – hogyan lehet definiálni. De tény, hogy a modern filozófusok nem csupán hidegfejű ésszerűsítők, akik módszeresen vizsgálják a tudás alapjait. Érzelmileg mélyen részt vesznek az igazság és valóság elleni támadásokban. A saját lélektani szükségleteik miatt támadják ezeket az értékeket. Először is, a támadás a rosszindulatuk levezetésére szolgál, és amennyiben ebben sikeresek, azzal kielégítik hatalomvágyukat. Ami még fontosabb, egy baloldali utálja a tudományt és a racionalitást, mivel azok bizonyos elveket igaznak (pl. sikeres, felsőbbrendű), másokat pedig hamisnak (pl. bukott, alsóbbrendű) tartanak. Egy baloldali kisebbrendűségi érzése olyan mélyen gyökerezik, hogy nem tud elviselni semmilyen osztályozást, amely egyes dolgokat sikeresnek vagy felsőbbrendűnek, míg másokat bukottnak vagy alsóbbrendűnek ítél. Ez egyes baloldaliak esetén megalapozza az elmebetegségek tényének és az IQ-tesztek használhatóságának elutasítását is. A baloldaliak antagonisztikusan vélekednek az emberi képességek vagy magatartás genetikai okairól, mivel azok alapján egyesek alsóbb-, vagy felsőbbrendűnek tűnhetnek másoknál. A baloldaliak inkább a társadalmat dicsérik vagy okolják az egyén képességei vagy azok hiánya miatt. Így ha egy személy „alsóbbrendű”, az nem a személy, hanem a társadalom hibája, mivel [a személyt] nem a megfelelő módon nevelték fel.

19. § A baloldali nem kimondottan az a fajta ember, akit kisebbrendűségi érzése dicsekvővé, önzővé, erőszakossá, önfényezővé vagy könyörtelen versenyzővé tesz. Az ilyen személy ugyanis nem veszíti el teljesen az önbizalmát. Ugyan kis hatalomvággyal és önbecsüléssel rendelkezik, de még mindig úgy véli, hogy képes erőssé válni, és az erre törő kísérleteiből fakad kellemetlen viselkedése. De a baloldali ezen már jóval túljutott. Kisebbrendűségi érzése annyira belevésődött, hogy nem tartja magát képesnek arra, hogy egyénileg erőssé és értékessé váljon. Innen ered a baloldali kollektivizmusa. Csak egy nagy szervezet vagy tömegmozgalom részeként érzi magát erősnek, amelyet önmagával azonosíthat.

20. § Figyeljünk fel a baloldali taktika mazochista hajlamaira. A baloldaliak úgy tüntetnek, hogy lefekszenek a járművek elé, szándékosan provokálják a rendőrséget vagy a rasszistákat, hogy bántalmazzák őket stb. Ezek a taktikák gyakran hatékonyak lehetnek, de sok baloldali nem végszükségben nyúl ezekhez, hanem mert SZERETIK a mazochista taktikákat. Az önutálat baloldali jellegzetesség.

21. § A baloldaliak kijelenthetik, hogy fellépéseiket a részvét vagy az erkölcsi alapelvek vezérlik, és az erkölcsi alapelvek valóban szerepet kaphatnak a túlszocializált baloldaliak esetében. De a részvét és az erkölcsi alapelvek nem lehetnek a baloldali aktivizmus fő mozgatói. A rosszindulat túl feltűnő része a baloldali cselekvésnek, csakúgy, mint a hatalomvágy. Mi több, a legtöbb baloldali cselekvés esetén nem számítják ki racionálisan, hogy hasznára lesz-e azoknak, akiken a baloldaliak szerint segíteni akarnak. Például, ha úgy véljük, hogy a pozitív diszkrimináció jó a feketéknek, mit számít, hogy ellenséges érzülettel vagy dogmatikus feltételek mellett akarunk pozitív diszkriminációt alkalmazni? Nyilvánvalóan sokkal hasznosabb lenne a diplomatikus és békülékeny megközelítés, amely során legalább a fehérek szóbeli és szimbolikus hozzájárulását kérnék, mivel ők úgy érezhetik, hogy a pozitív diszkrimináció velük szembeni [negatív] diszkrimináció. De a baloldali aktivisták nem akarják a kérdést így megközelíteni, mivel az nem elégítené ki érzelmi igényeiket. Nem a feketék segítése a valódi céljuk. A faji kérdés ürügyként szolgál arra, hogy saját rosszakaratukat és frusztrált hataloméhségüket kimutassák. Valójában tehát ártanak a feketéknek, mivel aktivistáik fehér többséggel szembeni ellenséges viselkedése erősítheti a fajgyűlöletet.

22. § Amennyiben társadalmunknak egyáltalán nem lennének gondjai, a baloldaliak KITALÁLNÁNAK gondokat, amelyek ürügyet szolgáltathatnának nekik a fontoskodásra.

23. § Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a fentieket nem tekintjük egy olyan pontos leírásnak, amely minden baloldalinak tartott személyre illik.

TÚLSZOCIALIZÁCIÓ

24. § A pszichológusok a „szocializáció” fogalmát arra a folyamatra használják, amely során a gyermekeket megtanítják a társadalmi elvárásoknak megfelelően gondolkodni és cselekedni. Egy személyt akkor tekintenek jól szocializáltnak, ha hisz társadalma erkölcsi szabályaiban és engedelmeskedik azoknak, illetve beilleszkedett oda, mint a társadalom együttműködő tagja. Értelmetlennek tűnhet azt állítani, hogy sok baloldali túlszocializált, mivel róluk azt tartják, hogy lázadók. Azonban ez az álláspont védhető. Sok baloldali nem annyira lázadó, mint ahogy tűnik.

25. § Társadalmunk erkölcsi törvénye annyira szigorú, hogy senki sem képes tökéletesen erkölcsös módon gondolkozni, érezni és cselekedni. Például, nem lenne szabad senkit sem gyűlölnünk, mégis, szinte mindenki gyűlöl valakit, akár bevallja ezt magának, akár nem. Néhány személy olyan magas szinten szocializált, hogy az erkölcsös gondolkodásra, érzelmekre és cselekedetekre tett kísérletei hatalmas terhet rónak rá. A bűntudat elkerülése érdekében folyamatosan félre kell vezetni magát saját motivációját illetően, és erkölcsi kifogásokat találnia olyan érzelmekre és cselekedetekre, amelyeknek valójában nincs erkölcsi eredetük. Ezekre a személyekre használjuk a „túlszocializált” jelzőt.

26. § A túlszocializáltság alacsony önbecsüléshez, tehetetlenségérzethez, kishitűséghez, bűntudathoz stb. vezethet. Az egyik legfontosabb módszer, amellyel társadalmunk a gyermekeket szocializálja, a társadalmi elvárásokkal ellentétes viselkedés vagy beszéd miatti megszégyenítés. Ha ezt eltúlozzák, vagy az adott gyermek különösen érzékeny az ilyen érzelmekre, a gyakorlat oda vezethet, hogy SAJÁT MAGÁT fogja szégyellni. Ezen felül a túlszocializált személy gondolatait és viselkedését a társadalmi elvárások jobban korlátozzák, mint egy kevésbé szocializált személyét. Az emberek többségét jelentős mértékű rossz magaviselet jellemzi. Hazudnak, kis tolvajlásokat követnek el, megszegik a közlekedési szabályokat, lógnak a munkában, gyűlölnek valakit, csúnya dolgokat mondanak, vagy csalás útján próbálnak a másik elé kerülni. A túlszocializált személy nem képes így viselkedni, vagy ha mégis, az szégyenérzetet és önutálatot gerjeszt benne. A túlszocializált személy bűntudat nélkül még csak meg sem tapasztalhatja az olyan gondolatokat és érzelmeket, amelyek ellentétesek az elfogadott erkölcsi felfogással, nem képes „tisztátalan” gondolatokra gondolni. Azonban a szocializáció nem csupán erkölcsi kérdés: azért szocializálódunk, hogy alkalmazkodni tudjunk sok olyan fajta viselkedéshez, amelyek nem esnek egybe az erkölcsösséggel. Ezért a túlszocializált személy lélektani pórázon van és egész életében a társadalom által részére kijelölt úton jár. Sok túlszocializált emberben ez a kényszer és tehetetlenség érzetét kelti, amely komoly nehézséget okozhat. Úgy véljük, hogy a túlszocializáció az egyik legsúlyosabb kegyetlenség, amit egy emberi lény egy másikkal szemben elkövethet.

27. § Azt állítjuk, hogy a modern baloldal egy fontos és befolyásos része túlszocializált, és hogy a túlszocializáltság nagy hatással van a modern baloldaliság irányultságának meghatározására. A túlszocializált baloldaliak általában a felső-középosztályhoz tartoznak. Jegyezzük meg, hogy az egyetemi értelmiség társadalmunk legmagasabb szinten szocializált és egyben legbaloldaliabb része.

28. § A túlszocializált baloldali megpróbál megszabadulni lélektani pórázáról és lázadással kikövetelni önállóságát. De általában nem elég erős ahhoz, hogy a társadalom legalapvetőbb értékei ellen lázadjon. Általánosságban kijelenthető, hogy a mai baloldaliak NINCSENEK összetűzésben az elfogadott erkölccsel. Épp ellenkezőleg, a baloldal megragad egy elfogadott erkölcsi alapelvet, azt kisajátítja, majd azzal kezdi vádolni a szélesebb társadalmat, hogy megsértik ezt az alapelvet. Példák: faji egyenjogúság, nemi egyenlőség, a szegények segítése, általános erőszakmentesség, véleményszabadság, állatjólét. Még konkrétabban fogalmazva: az egyén feladata a társadalom szolgálata, a társadalom feladata az egyén gondjának viselése. A fenti alapelvek társadalmunk (vagy legalábbis annak közép- és felső osztályainak) hosszú idő óta meglévő, mélyen gyökerező értékei.  Ezeket az értékeket a tömegkommunikációs csatornák és az oktatási rendszer nyíltan van magától értetődően fejezik ki vagy sugallják irányunkba. A baloldaliak, és különösen a túlszocializáltak, általában nem lázadnak ezen alapelvek ellen, de a társadalommal szembeni ellenséges érzelmeiket azzal igazolják, hogy rámutatnak (némi igazsággal) arra, hogy a társadalom nem ezen alapelvek mentén él.

29. § Következzen egy példa annak bemutatására, hogy milyen módon mutatja ki egy túlszocializált baloldali társadalmunk hagyományos értékeihez való tényleges ragaszkodását, miközben úgy tesz, mintha lázadna ellenük. Sok baloldali erőlteti a pozitív diszkriminációt, a feketék fontos munkakörbe helyezését, a feketék oktatásának fejlesztését és több pénz juttatását az iskoláiknak: a fekete „alsóbb osztályok” életmódját a társadalom szégyenének tartják. Be akarják a feketéket illeszteni a rendszerbe, üzletembert, ügyvédet, tudóst akarnak faragni belőlük, olyat, mint amilyen egy felső-középosztálybeli fehér ember. A baloldaliak erre azt mondják, a legutolsó dolog, amit akarnának, hogy a feketék a fehérek másolatai legyenek. Ők csak meg akarják óvni az afroamerikai kultúrát. De miből áll az afroamerikai kultúra megóvása? Aligha állhat másból, mint fekete ételek fogyasztásából, fekete zene hallgatásából, fekete módon öltözködésből és fekete templomba vagy mecsetbe járásból. Másképpen mondva, [az afroamerikai kultúra] csak a felszínes dolgokban tud kifejeződni. A legtöbb túlszocializált baloldali azt akarja, hogy a feketék minden LÉNYEGES kérdésben hasonlítsanak a fehér, középosztálybeli ideálhoz. Azt akarják, hogy műszaki tárgyakat tanuljanak, igazgatók vagy tudósok legyenek, életüket töltse ki a szamárlétra megmászása, annak érdekében, hogy bebizonyítsák, a feketék ugyanolyan jók, mint a fehérek. Azt akarják, hogy a fekete apák „felelősségteljesek”, a fekete bandák erőszakmentesek legyenek stb. De ezek pontosan az ipari-technológiai rendszer értékei. A rendszert nem érdekli, hogy milyen zenét hallgatsz, milyen ruhát hordasz, milyen vallásban hiszel, addig, amíg iskolába jársz, tisztességes munkád van, mászol a szamárlétrán, „felelősségteljes” szülő vagy, erőszakmentes vagy, és így tovább. Valójában, akármennyire is tagadja, a túlszocializált baloldali a feketéket integrálni akarja a rendszerbe és azt akarja, hogy a feketék elfogadják a rendszer értékeit.

30. § Természetesen nem állítjuk, hogy baloldaliak – akár a túlszocializáltak sem – SOHA nem lázadnak fel társadalmunk alapvető értékei ellen. Nyilvánvaló, hogy néha megteszik ezt. Néhány túlszocializált baloldali odáig jutott, hogy fizikai erőszakkal támadt rá a modern társadalom legfontosabb értékeire. Számukra a fizikai erőszak a „felszabadulás” egyik módja. Más szóval, az erőszakkal áttörik azt a lélektani gátat, amelyet beléjük neveltek. Azonban lázadásukat általában az általános értékekkel igazolják. Ha erőszakos cselekményben vesznek részt, akkor azt állítják, hogy a rasszizmus, vagy valami hasonló ellen harcolnak.

31. § Tudjuk, hogy a baloldali lélektan fent rögtönzött vázlatával szemben sok érvet fel lehet sorakoztatni.  A tényleges helyzet összetett, annak teljes leírása több fejezetre rúgna, még akkor is, ha a szükséges adatok birtokában volnánk. Csak annyit állítunk, hogy nagyjából leírtuk a modern baloldaliság lélektanának kettő legjelentősebb irányát.

32. § A baloldal gondjai társadalmunk egészének gondjait jelzik. Az alacsony önbecsülés, depresszív hajlamok és kishitűség nem csak a baloldal sajátja. Bár a baloldalon különösen érzékelhetők, elterjedtek az egész társadalomban. És jelen társadalmunk minden korábbinál erősebben akar minket szocializálni. Még azt is szakértők mondják meg nekünk, hogyan együnk, tornázzunk, szeretkezzünk, neveljük gyermekeinket és így tovább.

Hugh Scrutton, Thomas J. Mosser és Gilbert P. Murray emlékére

A következő gondolatok sajtómegjelenését a fenti három ember halála és további huszonhárom kisebb-nagyobb sérülése, valamint a további halálesetek és sérülések bekövetkezésének veszélye, illetve lehetősége kényszerítette ki. A sérülések mindegyike merénylet következménye volt, amelyeket postacsomagként feladott, meglehetősen egyszerű csőbombákkal követtek el 1975. május 25. és 1995. április 24. között – azaz húsz éven át – az Egyesült Államokban.

A bombamerényletek célpontjai kezdetben különböző egyetemek alkalmazottjai és egy repülőjárat volt, ezért a nyomozás során az ismeretlen elkövetőt a „UNABOM” (a UNiversity and Airline BOMber – egyetemi és repülőrobbantó – elnevezés rövidítésével) néven emlegették, amelyből a sajtó aztán kialakította a máig ismert Unabomber elnevezést.

A tettes 1995-ben ígéretet tett, hogy írásának megjelentetése után eláll a további terrorcselekményektől. Az Igazságügyi Minisztérium, az FBI igazgatója és a legfőbb ügyész jóváhagyásával, akik abban bíztak, hogy az talán elvezethet az elkövetőhöz, végül a The New York Times és a The Washington Post 1995. szeptember 19-én szó szerint leközölte az „Ipari társadalom és jövője” című írást, amelyet később egyszerűen „Unabomber-kiáltványként” emlegettek.

Az írás valóban elvezetett a gyilkoshoz, akit saját öccse azonosított az írás stílusa, tartalma és szóhasználata, valamint a szerző korábbi jegyzetei alapján.

Az FBI által kezdetben kidolgozott személyiségprofil szerint az elkövető feltehetően az átlagosnál intelligensebb, egyetemi kapcsolatokkal rendelkező, az új-luddita mozgalmakkal szimpatizáló, reáltárgyakból doktori fokozattal bíró férfi volt. Ezt a profilt azonban a későbbiekben elvetették, és úgy gondolták, hogy inkább egy technikus végzettségű repülőgép-szerelő férfi lehet az elkövető. Ma már tudjuk, az első profil telitalálat volt.

A tettes Dr. Theodore John Kaczynski, a Harvard Egyetemre 1962-ben, tizenhat évesen felvételt nyert korábbi csodagyerek volt, aki ottani tanulmányait 20 éves korára, 1967-ben elvégezte és azonnal továbbtanult a Michigan-i Egyetemen, ahol doktorátust szerzett matematikából. Ezt követően még abban az évben a kaliforniai Berkley Egyetemen matematika társprofesszori állást nyert el. Azonban 1969-ben, huszonkilenc éves korában minden előzmény nélkül felmondott és eltűnt a tudományos életből, holott tanárai és professzortársai szerint kiváló képességű, tehetséges matematikus volt.

Dr. Kaczynski a szüleihez költözött, majd két év múlva továbbállt Montana állam egyik távoli szegletébe. A vadonban egy saját kezűleg épített kunyhóban húzta meg magát, ahol sem áramellátás, sem vezetékes víz nem volt, és megpróbált önellátó módon megélni. Hamar rá kellett jönnie, hogy a teljes önellátás nem lehetséges, ezért mindenféle munkát elvállalt, de sehol sem maradt meg huzamos ideig. Gyilkos tetteit egy, a vadonban megkezdett út építése váltotta ki, amely az általa annyira kedvelt egyik fennsíkon át építettek. Ekkor határozta el, hogy bosszút áll az ipari társadalmon. Szociológiát és politikai filozófiát kezdett önállóan tanulmányozni, amely révén arra a következtetésre jutott, hogy a technológiai-ipari társadalom reformok útján menthetetlen és forradalom útján kell véget vetni annak.  A forradalmat a társadalmi feszültségek kiélezésével akarta kirobbantani, amelynek érdekében elkezdte húsz éven át folytatott gyilkos merényletsorozatát.

A merényletsorozat közben írta meg kiáltványát.

Az írást tudomásom szerint magyar nyelvre teljes egészében még nem fordították le, ezért saját indíttatásból nekikezdtem a fordításnak. Előzőleg magáról a merénylőről és a merényletekről csak érintőlegesen tudtam, ismertem a Unabomber elnevezést, de ezen kívül semmit sem tudtam a cselekményekről. Érdeklődésemet az a tény keltette fel, hogy vezető amerikai hírportálok is elkezdték feszegetni a Snowden-féle titkos lehallgatási botrány kipattanását követően azt, hogy talán a Unabomber nem is írt hatalmas sületlenségeket az ipari-technológiai társadalomban az egyes emberre váró jövőről, az elgépiesedésről és konkrétan a mindenkit mindenhol megfigyelő rendszerről, amely elnyomja a humánumot és ipari termékké silányítja az emberi lényeket.

Az írásban a többes szám a szerző által FC-ként emlegetett Freedom Club nevű szervezetet jelöli, azonban semmi jele sincs annak, hogy Dr. Kaczynskinek társai lettek volna. Írása és tettei egy végletesen eltorzult, beteg elméről tanúskodnak, azonban a kiáltvány mellett nem szabad elmenni egy legyintéssel, mert – hogy Hamlettel szóljak – ugyan őrült beszéd: de van benne rendszer. Ugyanakkor esetleges őrültsége sem mentség az általa elkövetett merényletekre – ahogy azt a bíróság is kijelentette a büntetés kiszabása során.

Az idén 71 éves Dr. Kaczynski jelenleg a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélküli, négyszeres életfogytiglani szabadságvesztés büntetését tölti a coloradói ADX Florence maximális biztonsági szintű szövetségi börtönben.

Az a tény, hogy lefordítottam a kiáltványt, semmiképpen sem jelenti, hogy annak tartalmával teljesen vagy részlegesen egyetértek.