Theodore Kaczynski
Az ipari társadalom és jövője
BEVEZETÉS
1. § Az ipari forradalom és annak következményei katasztrofálisak lettek az emberi fajra. Nekünk, akik az úgynevezett „fejlett” országokban élünk, várható élettartamunkat jelentősen meghosszabbította, de a társadalmat destabilizálta, az életet beteljesíthetetlenné tette, emberi lényeket vetett megaláztatásba, széleskörű lelki szenvedést okozott (a harmadik világban testi szenvedést is) és komolyan károsította a természeti környezetet. A folyamatos technológiai fejlődés rontani fog a helyzeten. Valószínűleg még nagyobb megaláztatást okoz az emberi lényeknek és még nagyobb károkat okoz a környezetnek, még nagyobb társadalmi törésekhez és lelki szenvedéshez vezet, és elképzelhető, hogy még a „fejlett” országokban is növekvő testi szenvedéseket okoz.
2. § Az ipari-technológiai rendszer vagy túlél, vagy összeomlik. Ha túlél, LEHETSÉGES, hogy a testi és lelki szenvedés végül alacsony fokú lesz, de csak egy hosszú és nagyon fájdalmas átalakulási időszakot követően, és csak olyan áron, ami az emberi lényeket és egyéb élő szervezeteket ipari termékekké és a társadalmi gépezet puszta fogaskerekévé silányítja. Azonban ha a rendszer túlél, annak következményei elkerülhetetlenek lesznek: nem lehet a rendszert úgy megreformálni vagy átalakítani, amely megakadályozná, hogy a továbbiakban az embereket megfosszák méltóságuktól és önállóságuktól.
3. § Ha a rendszer összeomlik, annak következményei nagyon fájdalmasak lesznek. Azonban minél nagyobbra nő a rendszer, annál pusztítóbb lesz összeomlásának eredménye, ezért ha össze akar omlani, inkább előbb tegye, mint később.
4. § Ennél fogva forradalmat javasolunk az ipari rendszer ellen. Ez a forradalom erőszakos vagy erőszakmentes is lehet – lehet, hogy hirtelen történik meg, de lehet egy évtizedekig tartó, viszonylag fokozatos folyamat is. Ezt nem jósolhatjuk meg. De meghatározhatunk nagy általánosságban olyan intézkedéseket, amelyeket az ipari rendszer ellenzői bevezethetnek annak érdekében, hogy a fennálló társadalmi rend elleni forradalmat előkészítsék. Ez nem egy POLITIKAI forradalom. A célja nem kormányok, hanem a jelenlegi társadalom gazdasági és technológiai alapjainak eltávolítása.
5. § Ebben a fejezetben az ipari-technológiai rendszer által gerjesztett negatív fejlemények közül csak néhánynak szentelünk figyelmet. Más fejleményeket csak röviden említünk, vagy egyenesen kihagyunk. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ezeket a fejleményeket nem tartjuk fontosnak. Gyakorlati okokból olyan területekre kell irányítani mondandónkat, amelyek nem kaptak elég közfigyelmet, vagy amellyel kapcsolatosan valami újat kívánunk mondani. Például, mivel léteznek igen jól fejlett környezet- és vadvédelmi mozgalmak, kevés szó esik a környezetszennyezésről, vagy a természetpusztításról, noha ezeket is rendkívül fontosnak tarjuk.
A MODERN BALOLDALISÁG LÉLEKTANA
6. § Majdnem mindenki egyetért abban, hogy egy mély válságban lévő társadalomban élünk. Világunk őrültségének egyik legelterjedtebb megjelenési formája a baloldaliság, ezért a baloldaliság lélektanának megvitatása általános bevezetőként szolgálhat a modern társadalom gondjainak megvitatásához.
7. § De mi is a baloldaliság? A XX. század első felében a baloldaliságot gyakorlatilag a szocializmussal lehetett azonosítani. Manapság a mozgalom szétaprózódott, és nem világos, hogy kit lehet ténylegesen baloldalinak nevezni. Amikor ebben a fejezetben baloldaliakról beszélünk, lényegében a szocialistákra, kollektivistákra, „politikailag korrekt” típusokra, feministákra, meleg és mozgássérült aktivistákra, állatvédő aktivistákra és hasonlókra gondolunk. De nem mindenki baloldali, aki a fenti mozgalmakban részt vesz. Amikor megpróbáljuk megvitatni a baloldaliság kérdését, nem mozgalomként vagy ideológiaként, hanem inkább lélektani jelenségként, vagy inkább hasonló jelenségek együtteseként vizsgáljuk azt. Így az, hogy mit gondolunk „baloldaliságnak”, sokkal világosabban ki fog derülni a baloldal lélektanáról szóló gondolatainkból. (Lásd még: 227-230. §)
8. § Ennek ellenére, a baloldaliságról vallott elképzelésünk jóval kevésbé lesz olyan világos, mint ahogy szeretnénk, de úgy tűnik, erre nincs orvosság. Mindössze durva és közelítő módon próbáljuk meg jelezni azt a kettő lélektani jelenséget, amelyek véleményünk szerint a modern baloldaliság fő mozgatórugói. Semmiképpen sem állítjuk, hogy tudjuk a TELJES igazságot a baloldali lélektanról. Ugyanakkor leírásunk csak a modern baloldaliságra terjed ki. Nyitva hagyjuk annak kérdését, hogy leírásunk kiterjeszthető-e a XIX. és korai XX. századi baloldaliakra.
9. § Azt a kettő lélektani jelenséget, amelyek a modern baloldaliságot jellemzik „kisebbrendűségi érzésnek” és túlszocializáltságnak” nevezzük. A kisebbrendűségi érzés a teljes modern baloldalra jellemző, míg a túlszocializáltság csak annak bizonyos részére, amely rész azonban igen befolyásos.
A KISEBBRENDŰSÉGI ÉRZÉS
10. § A „kisebbrendűségi érzésen” nem csak annak konkrét érzetét, hanem a hasonló érzelmek teljes spektrumát is értjük: alacsony önbecsülés, tehetetlenségérzet, depressziós jelenségek, kishitűség, bűntudat, önutálat stb. Úgy véljük, hogy a modern baloldaliak hajlamosak ilyen érzelmekre (többé vagy kevésbé elnyomva azokat) és ezek az érzelmek meghatározóak a modern baloldal irányultságának meghatározásában.
11. § Amikor valaki majdnem minden róla szóló (vagy olyan csoportokról szóló, amelyekkel azonosulni tud) véleményt lekicsinylőnek vél, úgy gondoljuk, hogy kisebbrendűségi érzése vagy alacsony önbecsülése van. Ez a tendencia jól látható a kisebbségi jogi aktivisták körében, akár az általuk védeni kívánt kisebbséghez tartoznak, akár nem. Túlérzékenyek a kisebbségeket megnevező szóra, vagy bármire, amit az adott kisebbségre mondanak. Az olyan szavak, mint a „néger”, a „keleti”, a „nyomorék” vagy a „csibe” használata egy afrikai, egy ázsiai egy mozgáskorlátozott vagy egy nő esetén eredetileg semmilyen lealacsonyító mellékjelentéssel nem bírtak. A „tyúk” vagy „csibe” pusztán a nőnemű megfelelői voltak a „faszi”, a „krapek” vagy a „pasas” szavaknak. A negatív mellékjelentéseket maguk az aktivisták ragasztották a szavakhoz. Néhány állatvédő aktivista odáig jutott, hogy elutasítja a „háziállat” szó használatát és helyette az „állattárs” használatát javasolja. A baloldali antropológusok is messzire mentek annak érdekében, nehogy bármi olyasmit mondjanak a primitív népekről, amely vélhetően negatív színben tüntetné fel azokat. Ezért a „primitív” helyett a „nemtanult” szót akarják használni. Szinte paranoid módon tartanak bármitől, amiből úgy tűnne, hogy bármilyen primitív kultúrát alsóbbrendűnek tartanak a miénknél. (Nem arra kívánunk itt célozni, hogy a primitív kultúrák VALÓBAN alsóbbrendűek. Pusztán a baloldali antropológusok túlérzékenységére szeretnénk rámutatni.)
12. § Akik a leginkább érzékenyek a „politikailag inkorrekt” szóhasználatra, azok nem az átlagos fekete gettólakók, ázsiai bevándorlók, megerőszakolt nők vagy mozgáskorlátozott személyek, hanem az olyan aktivisták, akik még csak nem is tartoznak egyik „elnyomott” csoporthoz sem, sőt társadalmilag kivételezett rétegből származnak. A politikai korrektség erős bástyái az egyetemi professzorok, akiknek biztos állásuk és kényelmes fizetésük van, és többségük közép-, vagy felsőközép osztálybéli családból származó, heteroszexuális fehér férfi.
13. § Sok baloldali mélyen azonosul az olyan csoportok gondjaival, amelyekről olyan kép alakult ki, hogy gyengék (nők), legyőzöttek (amerikai indiánok), elnyomottak (homoszexuálisok) vagy más módon alsóbbrendűek. A baloldaliak maguk vélik úgy, hogy ezek a csoportok alsóbbrendűek. Soha nem vallanák be maguknak, hogy ilyen érzéseik vannak, de ez pontosan azért van így, mert igenis alsóbbrendűnek látják ezeket a csoportokat, amelyeket saját gondjaikkal azonosítanak. (Nem azt akarjuk sugallni, hogy a nők, az indiánok stb. VALÓBAN alsóbbrendűek, csak a baloldal lélektanára akarunk rámutatni.)
14. § A feministák kétségbeesett idegességgel próbálják bizonyítani, hogy a nők vannak olyan erősek és ügyesek, mint a férfiak. Nyilvánvalóan az a félelem hajtja őket, hogy a nők talán NEM is lehetnek olyan erősek és ügyesek, mint a férfiak.
15. § A baloldaliak hajlamosak utálni bármit, amely erősnek, jónak és sikeresnek tűnik. Utálják az USA-t, a nyugati civilizációt, utálják a fehér férfiakat, utálják a józan ítélőképességet. Az okok, amelyek miatt a baloldaliak utálják a nyugatot stb., egyértelműen nincsenek összefüggésben valódi motivációikkal. Azt MONDJÁK, azért utálják a nyugatot, mert az háborúpárti, imperialista, szexista, etnocentrikus és így tovább, de ha ezek a hiányosságok szocialista országokban, vagy primitív kultúrákban tűnnek fel, a baloldaliak kifogásokat találnak, vagy legjobb esetben VONAKODVA elismerik a jelenséget, de egyből NAGY LELKESEDÉSSEL (és gyakran erősen eltúlozva) rámutatnak arra, hogy ezek a jelenségek hol találhatóak meg a nyugati világban is. Így nyilvánvaló, hogy egy baloldali számára ezek a hiányosságok nem az USA és a nyugati világ utálatának valódi okai. Azért utálja az USA-t és a nyugatot, mert azok erősek és sikeresek.
16. § Az olyan szavak, mint a „magabiztosság”, az „önbizalom”, a „kezdeményezés”, a „vállalkozás”, az „optimizmus” stb. kis szerepet kapnak a liberális és a baloldali szótárakban. Egy baloldali antiindividualista és kollektivista. Azt akarja, hogy a társadalom oldja meg mindenki gondját, biztosítsa mindenki szükségleteit és elégítse ki mindenki igényeit. Nem az a fajta ember, aki rendelkezik a képességeibe vetett akkora önbizalommal, amelynek segítségével megoldhatja gondjait és kielégítheti igényeit. Egy baloldali a versenyhez is antagonisztikusan áll hozzá, mivel mélyen magában vesztesnek érzi magát.
17. § A modern baloldali értelmiségiek által kedvelt művészeti formák hajlamosak az aljasságra, a kudarcra és kétségbeesésre összpontosítani, vagy tobzódó hangot ütnek meg, eldobva minden értelmi kontrolt, mintha nem lenne remény semmit se racionális számítások alapján megvalósítani, és minden, ami megmarad, elmerülhet a pillanat érzékiségében.
18. § A modern baloldali filozófusok hajlamosak figyelmen kívül hagyni az értelmet, a tudományosságot, az objektív valóságot, és azt bizonygatják, hogy minden kulturálisan relatív. Tény, hogy bárki feltehet komoly kérdéseket a tudományos ismeretek alapjairól és arról, hogy az objektív valóságot – ha egyáltalán létezik – hogyan lehet definiálni. De tény, hogy a modern filozófusok nem csupán hidegfejű ésszerűsítők, akik módszeresen vizsgálják a tudás alapjait. Érzelmileg mélyen részt vesznek az igazság és valóság elleni támadásokban. A saját lélektani szükségleteik miatt támadják ezeket az értékeket. Először is, a támadás a rosszindulatuk levezetésére szolgál, és amennyiben ebben sikeresek, azzal kielégítik hatalomvágyukat. Ami még fontosabb, egy baloldali utálja a tudományt és a racionalitást, mivel azok bizonyos elveket igaznak (pl. sikeres, felsőbbrendű), másokat pedig hamisnak (pl. bukott, alsóbbrendű) tartanak. Egy baloldali kisebbrendűségi érzése olyan mélyen gyökerezik, hogy nem tud elviselni semmilyen osztályozást, amely egyes dolgokat sikeresnek vagy felsőbbrendűnek, míg másokat bukottnak vagy alsóbbrendűnek ítél. Ez egyes baloldaliak esetén megalapozza az elmebetegségek tényének és az IQ-tesztek használhatóságának elutasítását is. A baloldaliak antagonisztikusan vélekednek az emberi képességek vagy magatartás genetikai okairól, mivel azok alapján egyesek alsóbb-, vagy felsőbbrendűnek tűnhetnek másoknál. A baloldaliak inkább a társadalmat dicsérik vagy okolják az egyén képességei vagy azok hiánya miatt. Így ha egy személy „alsóbbrendű”, az nem a személy, hanem a társadalom hibája, mivel [a személyt] nem a megfelelő módon nevelték fel.
19. § A baloldali nem kimondottan az a fajta ember, akit kisebbrendűségi érzése dicsekvővé, önzővé, erőszakossá, önfényezővé vagy könyörtelen versenyzővé tesz. Az ilyen személy ugyanis nem veszíti el teljesen az önbizalmát. Ugyan kis hatalomvággyal és önbecsüléssel rendelkezik, de még mindig úgy véli, hogy képes erőssé válni, és az erre törő kísérleteiből fakad kellemetlen viselkedése. De a baloldali ezen már jóval túljutott. Kisebbrendűségi érzése annyira belevésődött, hogy nem tartja magát képesnek arra, hogy egyénileg erőssé és értékessé váljon. Innen ered a baloldali kollektivizmusa. Csak egy nagy szervezet vagy tömegmozgalom részeként érzi magát erősnek, amelyet önmagával azonosíthat.
20. § Figyeljünk fel a baloldali taktika mazochista hajlamaira. A baloldaliak úgy tüntetnek, hogy lefekszenek a járművek elé, szándékosan provokálják a rendőrséget vagy a rasszistákat, hogy bántalmazzák őket stb. Ezek a taktikák gyakran hatékonyak lehetnek, de sok baloldali nem végszükségben nyúl ezekhez, hanem mert SZERETIK a mazochista taktikákat. Az önutálat baloldali jellegzetesség.
21. § A baloldaliak kijelenthetik, hogy fellépéseiket a részvét vagy az erkölcsi alapelvek vezérlik, és az erkölcsi alapelvek valóban szerepet kaphatnak a túlszocializált baloldaliak esetében. De a részvét és az erkölcsi alapelvek nem lehetnek a baloldali aktivizmus fő mozgatói. A rosszindulat túl feltűnő része a baloldali cselekvésnek, csakúgy, mint a hatalomvágy. Mi több, a legtöbb baloldali cselekvés esetén nem számítják ki racionálisan, hogy hasznára lesz-e azoknak, akiken a baloldaliak szerint segíteni akarnak. Például, ha úgy véljük, hogy a pozitív diszkrimináció jó a feketéknek, mit számít, hogy ellenséges érzülettel vagy dogmatikus feltételek mellett akarunk pozitív diszkriminációt alkalmazni? Nyilvánvalóan sokkal hasznosabb lenne a diplomatikus és békülékeny megközelítés, amely során legalább a fehérek szóbeli és szimbolikus hozzájárulását kérnék, mivel ők úgy érezhetik, hogy a pozitív diszkrimináció velük szembeni [negatív] diszkrimináció. De a baloldali aktivisták nem akarják a kérdést így megközelíteni, mivel az nem elégítené ki érzelmi igényeiket. Nem a feketék segítése a valódi céljuk. A faji kérdés ürügyként szolgál arra, hogy saját rosszakaratukat és frusztrált hataloméhségüket kimutassák. Valójában tehát ártanak a feketéknek, mivel aktivistáik fehér többséggel szembeni ellenséges viselkedése erősítheti a fajgyűlöletet.
22. § Amennyiben társadalmunknak egyáltalán nem lennének gondjai, a baloldaliak KITALÁLNÁNAK gondokat, amelyek ürügyet szolgáltathatnának nekik a fontoskodásra.
23. § Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a fentieket nem tekintjük egy olyan pontos leírásnak, amely minden baloldalinak tartott személyre illik.
TÚLSZOCIALIZÁCIÓ
24. § A pszichológusok a „szocializáció” fogalmát arra a folyamatra használják, amely során a gyermekeket megtanítják a társadalmi elvárásoknak megfelelően gondolkodni és cselekedni. Egy személyt akkor tekintenek jól szocializáltnak, ha hisz társadalma erkölcsi szabályaiban és engedelmeskedik azoknak, illetve beilleszkedett oda, mint a társadalom együttműködő tagja. Értelmetlennek tűnhet azt állítani, hogy sok baloldali túlszocializált, mivel róluk azt tartják, hogy lázadók. Azonban ez az álláspont védhető. Sok baloldali nem annyira lázadó, mint ahogy tűnik.
25. § Társadalmunk erkölcsi törvénye annyira szigorú, hogy senki sem képes tökéletesen erkölcsös módon gondolkozni, érezni és cselekedni. Például, nem lenne szabad senkit sem gyűlölnünk, mégis, szinte mindenki gyűlöl valakit, akár bevallja ezt magának, akár nem. Néhány személy olyan magas szinten szocializált, hogy az erkölcsös gondolkodásra, érzelmekre és cselekedetekre tett kísérletei hatalmas terhet rónak rá. A bűntudat elkerülése érdekében folyamatosan félre kell vezetni magát saját motivációját illetően, és erkölcsi kifogásokat találnia olyan érzelmekre és cselekedetekre, amelyeknek valójában nincs erkölcsi eredetük. Ezekre a személyekre használjuk a „túlszocializált” jelzőt.
26. § A túlszocializáltság alacsony önbecsüléshez, tehetetlenségérzethez, kishitűséghez, bűntudathoz stb. vezethet. Az egyik legfontosabb módszer, amellyel társadalmunk a gyermekeket szocializálja, a társadalmi elvárásokkal ellentétes viselkedés vagy beszéd miatti megszégyenítés. Ha ezt eltúlozzák, vagy az adott gyermek különösen érzékeny az ilyen érzelmekre, a gyakorlat oda vezethet, hogy SAJÁT MAGÁT fogja szégyellni. Ezen felül a túlszocializált személy gondolatait és viselkedését a társadalmi elvárások jobban korlátozzák, mint egy kevésbé szocializált személyét. Az emberek többségét jelentős mértékű rossz magaviselet jellemzi. Hazudnak, kis tolvajlásokat követnek el, megszegik a közlekedési szabályokat, lógnak a munkában, gyűlölnek valakit, csúnya dolgokat mondanak, vagy csalás útján próbálnak a másik elé kerülni. A túlszocializált személy nem képes így viselkedni, vagy ha mégis, az szégyenérzetet és önutálatot gerjeszt benne. A túlszocializált személy bűntudat nélkül még csak meg sem tapasztalhatja az olyan gondolatokat és érzelmeket, amelyek ellentétesek az elfogadott erkölcsi felfogással, nem képes „tisztátalan” gondolatokra gondolni. Azonban a szocializáció nem csupán erkölcsi kérdés: azért szocializálódunk, hogy alkalmazkodni tudjunk sok olyan fajta viselkedéshez, amelyek nem esnek egybe az erkölcsösséggel. Ezért a túlszocializált személy lélektani pórázon van és egész életében a társadalom által részére kijelölt úton jár. Sok túlszocializált emberben ez a kényszer és tehetetlenség érzetét kelti, amely komoly nehézséget okozhat. Úgy véljük, hogy a túlszocializáció az egyik legsúlyosabb kegyetlenség, amit egy emberi lény egy másikkal szemben elkövethet.
27. § Azt állítjuk, hogy a modern baloldal egy fontos és befolyásos része túlszocializált, és hogy a túlszocializáltság nagy hatással van a modern baloldaliság irányultságának meghatározására. A túlszocializált baloldaliak általában a felső-középosztályhoz tartoznak. Jegyezzük meg, hogy az egyetemi értelmiség társadalmunk legmagasabb szinten szocializált és egyben legbaloldaliabb része.
28. § A túlszocializált baloldali megpróbál megszabadulni lélektani pórázáról és lázadással kikövetelni önállóságát. De általában nem elég erős ahhoz, hogy a társadalom legalapvetőbb értékei ellen lázadjon. Általánosságban kijelenthető, hogy a mai baloldaliak NINCSENEK összetűzésben az elfogadott erkölccsel. Épp ellenkezőleg, a baloldal megragad egy elfogadott erkölcsi alapelvet, azt kisajátítja, majd azzal kezdi vádolni a szélesebb társadalmat, hogy megsértik ezt az alapelvet. Példák: faji egyenjogúság, nemi egyenlőség, a szegények segítése, általános erőszakmentesség, véleményszabadság, állatjólét. Még konkrétabban fogalmazva: az egyén feladata a társadalom szolgálata, a társadalom feladata az egyén gondjának viselése. A fenti alapelvek társadalmunk (vagy legalábbis annak közép- és felső osztályainak) hosszú idő óta meglévő, mélyen gyökerező értékei. Ezeket az értékeket a tömegkommunikációs csatornák és az oktatási rendszer nyíltan van magától értetődően fejezik ki vagy sugallják irányunkba. A baloldaliak, és különösen a túlszocializáltak, általában nem lázadnak ezen alapelvek ellen, de a társadalommal szembeni ellenséges érzelmeiket azzal igazolják, hogy rámutatnak (némi igazsággal) arra, hogy a társadalom nem ezen alapelvek mentén él.
29. § Következzen egy példa annak bemutatására, hogy milyen módon mutatja ki egy túlszocializált baloldali társadalmunk hagyományos értékeihez való tényleges ragaszkodását, miközben úgy tesz, mintha lázadna ellenük. Sok baloldali erőlteti a pozitív diszkriminációt, a feketék fontos munkakörbe helyezését, a feketék oktatásának fejlesztését és több pénz juttatását az iskoláiknak: a fekete „alsóbb osztályok” életmódját a társadalom szégyenének tartják. Be akarják a feketéket illeszteni a rendszerbe, üzletembert, ügyvédet, tudóst akarnak faragni belőlük, olyat, mint amilyen egy felső-középosztálybeli fehér ember. A baloldaliak erre azt mondják, a legutolsó dolog, amit akarnának, hogy a feketék a fehérek másolatai legyenek. Ők csak meg akarják óvni az afroamerikai kultúrát. De miből áll az afroamerikai kultúra megóvása? Aligha állhat másból, mint fekete ételek fogyasztásából, fekete zene hallgatásából, fekete módon öltözködésből és fekete templomba vagy mecsetbe járásból. Másképpen mondva, [az afroamerikai kultúra] csak a felszínes dolgokban tud kifejeződni. A legtöbb túlszocializált baloldali azt akarja, hogy a feketék minden LÉNYEGES kérdésben hasonlítsanak a fehér, középosztálybeli ideálhoz. Azt akarják, hogy műszaki tárgyakat tanuljanak, igazgatók vagy tudósok legyenek, életüket töltse ki a szamárlétra megmászása, annak érdekében, hogy bebizonyítsák, a feketék ugyanolyan jók, mint a fehérek. Azt akarják, hogy a fekete apák „felelősségteljesek”, a fekete bandák erőszakmentesek legyenek stb. De ezek pontosan az ipari-technológiai rendszer értékei. A rendszert nem érdekli, hogy milyen zenét hallgatsz, milyen ruhát hordasz, milyen vallásban hiszel, addig, amíg iskolába jársz, tisztességes munkád van, mászol a szamárlétrán, „felelősségteljes” szülő vagy, erőszakmentes vagy, és így tovább. Valójában, akármennyire is tagadja, a túlszocializált baloldali a feketéket integrálni akarja a rendszerbe és azt akarja, hogy a feketék elfogadják a rendszer értékeit.
30. § Természetesen nem állítjuk, hogy baloldaliak – akár a túlszocializáltak sem – SOHA nem lázadnak fel társadalmunk alapvető értékei ellen. Nyilvánvaló, hogy néha megteszik ezt. Néhány túlszocializált baloldali odáig jutott, hogy fizikai erőszakkal támadt rá a modern társadalom legfontosabb értékeire. Számukra a fizikai erőszak a „felszabadulás” egyik módja. Más szóval, az erőszakkal áttörik azt a lélektani gátat, amelyet beléjük neveltek. Azonban lázadásukat általában az általános értékekkel igazolják. Ha erőszakos cselekményben vesznek részt, akkor azt állítják, hogy a rasszizmus, vagy valami hasonló ellen harcolnak.
31. § Tudjuk, hogy a baloldali lélektan fent rögtönzött vázlatával szemben sok érvet fel lehet sorakoztatni. A tényleges helyzet összetett, annak teljes leírása több fejezetre rúgna, még akkor is, ha a szükséges adatok birtokában volnánk. Csak annyit állítunk, hogy nagyjából leírtuk a modern baloldaliság lélektanának kettő legjelentősebb irányát.
32. § A baloldal gondjai társadalmunk egészének gondjait jelzik. Az alacsony önbecsülés, depresszív hajlamok és kishitűség nem csak a baloldal sajátja. Bár a baloldalon különösen érzékelhetők, elterjedtek az egész társadalomban. És jelen társadalmunk minden korábbinál erősebben akar minket szocializálni. Még azt is szakértők mondják meg nekünk, hogyan együnk, tornázzunk, szeretkezzünk, neveljük gyermekeinket és így tovább.
